Coerver Focisuli Sportról bővebben
Várkert 1. ZENEISKOLA - NÉPTÁNC - KÉPZŐMŰVÉSZETI ISKOLA
Kirándulások, táborok Bővebben
Művészeti Iskola - Zeneiskola Bővebben

Pénzhét

Magyarország 2015-ben csatlakozott először ahhoz, az Európa- szerte 30 országban egy időben zajló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyi ismeretekkel rendelkező, sorsát e téren is kezében tartó fogyasztó információkkal való támogatását, a figyelemfelkeltést a pénzügyi tudatosságra. A 2020-as év pénzügyi témája:„Ötletből vállalkozás”. Emellett cél a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozóiismeretek élményalapú bevezetése, természetesen korosztálynak megfelelően. Iskolánk idén is csatlakozott a március 2 – március 6. között országosan megrendezésre kerülő Pénz7 programhoz.

Az kisebbek megismerték La Fontaine A tücsök és a hangya című meséjét, csoportmunkában dolgozták fel a történetet, fogalmazták meg a tanulságot. A nagyobbak akadályversenyen vettek részt, amelyben a különböző állomásokon a pénzzel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. A helyes megoldásokért jelképes pénzt kaptak, mellyel tovább gazdálkodhattak. Tanulóink egy-egy tanóra keretében a hasznos tudás mellett élményeket is szerezhettek. Előnyöket és hátrányokat mérlegeltek, felismerték a tartalékolás, takarékosság jelentőségét, erősödött tervezőképességük. Reméljük diákjaink hasznosítani fogják ezeket életük során.

Pénzhét

Címünk:

Címünk: 8460 Devecser, Várkert utca 1., Petőfi tér 11.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 7:00-18:00-ig
OM: 037056
Tel: 0688512780
Email: devecser@papaitk.hu